|
There are no translations available.
Gondoltad hogy magyar? - Korszakalkotó magyar találmányok
A Műszaki Tanulmánytárban 22000 tárgyat őrzünk a technika történetéből.
Nem vagyunk babonásak: most épp 13 tárgyra szeretnénk külön felhívni Látogatóink figyelmét. 13 tárgyra, amelyek megváltoztatták a világot. 13 tárgyra, amelyek Magyarországon születtek, amelyek konstruktőre hazánkfia volt.
A "Nagy Tizenhárom"-ban közismert találmányok is találhatóak, amelyekről mindenki „kapásból” megmondja, hogy kinek köszönhetőek, ki az alkotójuk – csak talán azt nem tudták eddig, hogy itt, Budán őrizzük őket. De bemutatunk olyan tárgyakat is, mint a Katona-féle motort vagy a Jánosi-féle floppyt, melyekről még talán nem hallottak: de ha megnézik ezeket a mérnöki remekeket, nem fognak kételkedni választásunk helyességében.
Tizenhárom tárgy a 19., 20. és 21. század Magyarországáról. Nem csodálkozunk, hogy épp itt készültek, rendkívül erős műszaki oktatásunk kiváló emberfőket adott a világnak. (Elég csak a Tanulmánytár előadóterménél lévő „Szellemi családfát” megnézni!)Tizenhárom tárgy: megannyi kalandos történet. Gyakran az a tanulság: itt találták fel, de nem hazánk ipara profitált belőle, a tárgy jelentőségére csak későn eszméltünk rá.
A Műszaki Tanulmánytár (XI. ker, Prielle Kornélia u. 10) szerdánként 10-16 óra között látogatható.(Május 1-én zárva!)
A most bemutatott tárgyak:
 |
A világ első (Bánki-Csonka féle) porlasztója.
A porlasztó a benzin és levegő robbanóképes keverékét előállító szerkezet. Bánki Donát és Csonka János találta fel 1893-ban. Jelentősége óriási, mert ez tette lehetővé a belső égésű motorok robbanásszerű fejlődését, végül „győzelmét” a gőzgépek felett. |
|
|
 |
A világ első porlasztós motorja.
Bánki Donát és Csonka János közös szabadalma alapján, Csonka János műhelyébenkészült el az a benzinmotor, mely már karburátorral volt felszerelve. Ez a találmány volt a későbbi benzinmotorok az első, megbízhatóan működő példánya, melyet később, évtizedeken át a Ganz gyár sorozatban állított elő. |
|
|
|
|
 |
A világ első kisteljesítményű gázturbinája.
A gázturbinák kifejlesztése során sokáig úgy tartották, hogy hatékonyan csak nagy, legalább 1000 lóerős turbinák működtethetők, tehát járművekben ilyen fajta hajtóművek nem használhatók. A Jendrassik György által feltalált és világelsőként megvalósított ún. kisteljesítményű (100-300 lóerős) turbinák viszont megnyitották az utat a gázturbináknak a közlekedésben való alkalmazása előtt. |
|
|
 |
Jendrassik-féle (kísérleti) repülőgép-gázturbina.
Jendrassik György, bátorságot nyerve kiváló kisteljesítményű turbináival végzett kísérletei nyomán, megépítette az első, légcsavaros gázturbina-hajtóművet. Sajnos a gép üzemi próbái a II. világháború miatt megszakadtak, így találmányát külföldi repülőgépgyárak hasznosították.
|
|
|
 |
Katona-féle keringődugattyús motor.
Magyarországi mérnökök is bekapcsolódtak a (Wankel-motorhoz hasonló) alapvetően újszerű benzinmotorok kifejlesztésébe. Katona József a XX. század közepén olyan motort talált fel, melyben a dugattyúk folyamatosan körbe járnak, szemben a hagyományos motorok dugattyúinak lengő mozgásával. Ez az ötlet jelenős súlymegtakarítást eredményezett a gép teljesítményéhez képest. Sajnos találmánya megmaradt a kísérleti példányok szintjén.
|
|
|
 |
Petzval-féle objektív Az objektív prototípusát Petzvál József matematika professzor 1839/40 fordulóján készítette, majd a tervrajzokat Voigtländer bécsi optikusnak adta át professzionális gyártásra. A három lencséből álló objektív a fényképezés expozíciós idejét az addigi 20 percről 20másodpercre redukálta, ezzel forradalmasította a portréfényképezést. |
|
|
 |
Duflex tükörreflexes fényképezőgép A világ első szemmagasságból fényképező, oldalhelyes és egyenes állású keresőképet adó tükörreflexes fényképezőgépe. A fényképezőgépet Dulovits Jenő fotóművész tervei alapján a GAMMA Finommechanikai és Optikai Művek készítette az 1947 – 1950 években.
|
|
|
 |
Golyóstoll
Bíró László József 1941-ben szabadalmaztatta új típusú tollát Argentínában. A toll teljesen új rendszerben tárolja a tintát, és egy kis golyó segítségével juttatja a papírra. Az írás így gyorsabb, szebb kinézetű, és a tintát sem kell olyan gyorsan cserélni. A golyóstoll a világ minden részén elterjedt.
|
|
|
 |
Dinamó
A dinamó elvet, azaz a mágneses öngerjesztés elvét elsőként Jedlik Ányos ismerte fel. 1859-ben leírta a jelenséget, és az első működő — kísérleti — dinamót 1861-re készítette el.
|
|
|
 |
Stencilgép
A csornai születésű Gestetner Dávid 17 évesen hagyta el Magyarországot, és előbb Bécsben, később New Yorkba élt hosszabb-rövidebb ideig. A "lehetőségek hazájában" azonban nem tudott érvényesülni, így Londonban telepedett le. Itt szabadalmazta először a kerekes tollat, mely a sokszorosító gép előfutárának tekinthető. Az eleinte fa dobozos szerkezetet folyamatosan tökéletesítette, később gyárat alapított. A fejlesztések sikerét jelzik, hogy ugrásszerűen megnőtt az igény a stencilgép iránt, ezért nemzetközi fiókhálózatot is létrehozott. Gestetner gyára napjainkban beolvadt egy nemzetközi cégbe, és jelenleg sokszorosítógépek forgalmazásával foglalkozik. |
|
|
 |
Transzformátor A 19. században előbb az egyenáramú világítási rendszerek terjedtek el, ám az egyenáramot nem lehet komoly veszteség nélkül hosszú távra szállítani. Erre a váltakozó áram alkalmas – egy magyar találmány segítségével. Bláthy Otto Titusz az új konstrukciójú, zárt vasmag gondolatát adta a találmányhoz, Zipernowsky Károly érdeme a primer és szekunder tekercsek párhuzamos kapcsolása volt. A méréseket és próbákat Déri Miksa végezte.
A transzformátor nyilvános próbájára során több mint 1000 izzólámpát használtak fel. A bemutató kitűnően sikerült, a berendezés hónapokig hibátlanul működött. A transzformátoros megoldás sikere a kezdete volt az egyenáram és a váltakozó áram versenyének.
|
|
|
 |
MCD-1 kazettás floppy egység Budapesti Rádiótechnikai Gyár, Jánosi Marcell. Szabadalom éve: 1974. Gyártási év: 1982. A világ első kazettás floppy lemeze és drive-ja. Jánosi Marcell magnótechnikai konstruktőr jött rá, hogy egy központosított maggal ellátott hajlékony mágneskorong merev műanyagtokba helyezhető. Floppy drive-ja tizedakkora helyet foglalt a számítógépben, mint a korszak amerikai floppyjai. A lemezek kevésbé voltak sérülékenyek. A gyártó BRG cég csak évekkel később kezdte el az MCD-1-et gyártani. Ekkorra megjelentek a nyugati "klónok", az egész világon elterjedt 3 és 3.5"-os mikrofloppyk.
|
|
|
 |
Gömböc Bemutatás éve: 2007. Az első ismert homogén test, melynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van. Bizonyítható, hogy ennél kevesebb egyensúlyi helyzettel rendelkező test nem létezhet. A Gömböc a "homogén Keljfeljancsi". A testet Vlagyimir Arnold orosz matematikus sejtését igazolva Domokos Gábor és Várkonyi Péter alkotta meg. A prototípus ünnepélyes bemutatója 2007-ben volt a Tanulmánytárban
|
|
|
|
Zarzetzky József gyufagyára
Zarzetzky József (1800 – 1885) lengyel származású iparos az 1830-as évek elején alapította gyufaipari vállalkozását. Az 1870/80 évekig működő és prosperáló vállalkozás az egyetlen a magyarországi reformkori gyáralapítások között, amely a szabadságharc bukása után tovább fejlődve kapitalista vállalattá növekedett, és melyről tárgyi emlékek maradtak fent.
A gyárban készült színes gyufafejekből összeállított kép az 1867.évi Párizsi Világkiállításra készült. A világtárlaton a magyarországi gyufaipart Zarzetzky József gyára képviselhette és gyufaipari termékeinek bemutatóját ezzel a képpel kívánta színesebbé tenni. A majd kettőszázezer gyufából készült alkotáson Zarzetzky gyufaipari üzemeinek legnagyobbikát, a Váci út 117. szám alatt 1857-1862 között épült gyárat ábrázolták. A gyárban modern gőzgépeket alkalmaztak, a gyufakészítés folyamatait pedig korszerű módon külön termekben végezték.
A Gyufakép restaurálásáról szóló beszámolót elolvashatja itt.
|
|
|
 |
Műegyetemi Számológép (MESz-1)
Alkotója: Kozma László (1902-1983)
Készítés éve: 1957-58
Az első magyar digitális, elektromechanikus ("nulladik generációs") számítógép. A jelfogós felépítésű berendezés a vezérlőprogramját egy nagy méretű celluloid lyukkártyáról olvasta be. Az eredményt az írógép írta ki.
A MESz-1 Magyarországon úttörő jelentőségű számítógép. 1959-ben már a Neumann-elveknek megfelelő, elektroncsöves (első generációs) számítógép is megjelent az országban, az M-3. A MESz-1 egészen 1968-ig mű ködött a Műszaki Egyetemen, ahonnan múzeumunk jogelődjébe került.
Kozma Lászlót az IEEE Computer Society 1996-ban Computer Pioneerként ismerte el. Jelfogós számológépeket már az 1930-as években is épített, Antwerpenben.
|
|
|
|
Indukciós fogyasztásmérő
Alkotója: Bláthy Ottó Titusz
Készítés ideje: 1903
Gyártó: Ganz és Társa Rt.
Az 1889-ben szabadalmaztatott és forgalomba hozott Bláthy-féle indukciós fogyasztásmérő a háztartásokban általánosan használt „villanyórák” őse.
A vízszintes alaplapra szerelt fogyasztásmérő búrája úgy van kialakítva, hogy a fogyasztást mutató számoló szerkezetet egy ajtócska felhajtásával megláthatjuk
|
|