| A kiállítóhely története |
|
There are no translations available.
Az Alumíniumipari Múzeum története A Magyar Alumíniumipari Múzeumot 1971-ben létesítették Székesfehérváron. A kiindulópontot az alapító Székesfehérvári Könnyűfémmű (KÖFÉM) szélesszalag-hengerművének átadására készített kiállítás jelentette mely vertikumában mutatta be a magyar alumíniumipart. A kiállítás iránt jelentős érdeklődés mutatkozott, ezért a gyár igazgatója, Juhász János a KÖFÉM-en belül egy Szervezési Irodát hozott létre. Ennek feladata a Magyar Alumíniumipari Tröszt (MAT, majd HUNGALU) vállalataival együttműködve a hazai alumíniumipar relikviáinak megmentése, megőrzése volt. A jó szervezési munka eredményeként gyorsan gyarapodott elsősorban a tárgyi anyag. Az időközben összegyűjtött muzeális emlékek elhelyezésére egy 1952-ben épített egyemeletes munkásszállóban került sor, amit a KÖFÉM vezetése bocsátott a Múzeum rendelkezésére 1974-ben. A MAT vezérigazgatói utasítással külön Ipartörténeti Bizottságot hozott létre, a Múzeum megszervezésére. Az Ipartörténeti Bizottság tagjai a vállalatok igazgatói voltak Ez a felállás az Ipartörténeti Bizottság megszűnéséig, 1990-ig végig biztosította az élő kapcsolatot az intézmények között. Ezt követően a Kulturális Minisztérium Működési Engedélyt adott ki, amellyel országos gyűjtőkörű múzeummá nyilvánította a szakgyűjteményt. Az országos gyűjtőkör biztosította a múzeum számára, hogy a MAT-hoz tartozó vállalatokon kívül is gyűjthette a muzeális anyagokat. Ilyen üzem volt pl. az Alumíniumárugyár Kőbányán, vagy a Lehel Hűtőgépgyár Jászberényben, a Magyar Kábel Művek Budapesten és a Mátravidéki Fémművek, Sirokon. Ezek az üzemek az alumínium alapanyagot a MAT vállalatoktól szerezték be, további felhasználásra. |
Az oldal tetejére