„Nagy öröm látni a restaurátorok keze alól nemrég kikerült, különösen értékes hintót, ami a Fiumei úti
Sírkertben, speciálisan a műtárgy bemutatására kialakított üvegépítményben kaphatott helyet. A gyászhintót
először gróf Apponyi Albert temetésén használták és eredetileg hosszú évekig készült a híres Misura
kocsigyárban” – mondta a műtárgy helyszínre szállítását követően Dr. Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum
főigazgató-helyettese.
Az Apponyi-hintó néven ismert egyedi tervezésű, bonyolult szerkezetű dísz-halottas hintó igazi kuriózum. A
Jordán Károly kocsiszerkesztő mérnök tervei alapján készült kocsi a gyár egyetlen megmaradt járműve,
méretét tekintve a legnagyobb a Magyarországon ismert hintók közül. A kocsiszekrényt díszítő négy női
szobrot egy Ludvig nevű szobrász faragta, a különleges, csiszolt üvegű saroklámpák készítője pedig a
budapesti Regenbach Gyula, bádogos, lámpa- és fémárukat készítő mester, a Székesfővárosi Temetkezési
Vállaltat állandó szállítója, kinek munkáját több ipari kiállításon érmekkel díjazták. A kocsiszekrényen
végig stilizált akantuszlevél faragások futnak, tetejét pedig lángot formáló csúcsdísz ékesíti. Kifinomult
ornamentikájával, faragott kerekeivel és csiszolt, mintázott tükörüvegből készült hajlított
üvegtábla-ablakaival a hintót nemzetközi viszonylatban is a legnagyobbak között tartják számon. Az
eredetileg négy pár ló vontatta díszhintó kifejezetten temetkezési célra készült a Misura kocsigyárban
1928 és 1932 között a Székesfővárosi Temetkezési Intézet megrendelésére és később a Fővárosi Temetkezési
Vállalattól került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe.
A díszhintó most a somoskői restaurátor műhelyből érkezett új állandó kiállítóhelyére, a Fiumei úti
Sírkertbe. Mérete és specifikus jellege miatt a múzeum az eddigiek során egyetlen meglévő kiállításába sem
tudta beilleszteni e pompás műtárgyat, de az intézmény muzeológusai féltve óvták, őrizték és közben
alaposan kutatták történetét. A figyelmes tárolásnak köszönhetően, valamint a jó tervezés és az elsőrangú
kivitelezésnek hála a kocsiszekrény jó állapotban maradt, statikailag nem rongálódott. Sem korhadás, sem
rothadás jelei nem mutatkoztak rajta, mindössze kisebb repedések, kopások, illetve festékhiányok
jelentkeztek a szerkezeten, valamint a kenőanyagok és a gumirészek elöregedése volt megfigyelhető. A
legkényesebb részeket, a lámpákat és a baktakarót valamivel jobban megviselte az idő, mivel a finom,
cizellált színesfém-anyagok, valamint a textil sajnos a legkevésbé tartós anyagok.
A hintót a restaurálás során fertőtlenítették és megtisztították a pergő festéktől, majd anyagvizsgálatot
végeztek a faszerkezet darabjainak meghatározására. Az előtisztított szerkezetet szemcseszórásos
eljárással kezelték, majd fakonzerváló olaj felvitele után megkezdték a hiányzó felületek pótlását és a
repedések megszüntetését. A folyamatok során a restaurátorok igyekeztek hűek maradni az eredeti
technikákhoz, ezért használtak például enyves krétát a gletteléshez. A lakkozás, alapozás és csiszolás
után a kocsi két réteg fekete alapozó festéket kapott, majd a folyamat két réteg selyemfényű lakkal lett
teljes. Mivel a halottas kocsikon gyakran jelent meg ezüst színű díszítés, a hintót elegáns, egységesen
matt fekete színe még kivételesebbé teszi. A textilek restaurálása hasonló körültekintéssel zajlott:
alapos mikroszkópos vizsgálat után fertőtlenítés és tisztítás következett, majd a hiányokat az eredetivel
közel megegyező anyaggal pótolták és támasztották alá. Ezután következett a szegélyek megerősítése, és
végül a díszek tisztítása, varrókonzerválása és újrakötése.
A gyászhintót először gróf Apponyi Albert temetésén használták, később már csak néhány alkalommal vették
igénybe. A kocsi névadója, a dualizmus korának neves konzervatív politikusa 1906 és 1910 között vallás- és
közoktatásügyi miniszteri státuszt töltött be, majd 1917 és 1918 között ismét közoktatásügyi miniszterré
választották. A nyelveket is kiválóan beszélő diplomata Apponyit többször jelölték Nobel-díjra, kortársai
tisztelték. Haláláról az egész világon megemlékeztek.
A restaurálást követően interaktív felületekkel kiegészített és a Múzeumok Éjszakája alkalmával megnyílt
kiállítás a Nemzeti Örökség Intézete partnerségével valósult meg.
