Ugrás a tartalomra

Megnyílt a Fény és Panoráma kiállítás

Vitézy Dávid főigazgató nyitotta meg tegnap a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új kiállítását a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

A Fény és Panoráma című kiállítás az első magyar közforgalmú légikikötő, a budaörsi repülőtér történetét és metamorfózisait mutatja be. Vitézy Dávid kiemelte, hogy a kiállítás nemcsak egy közlekedéstörténeti szempontból emblematikus épületről szól, hanem a közlekedés és az építészet kapcsolatának jelentőségére is felhívja a figyelmet. Kevés szó esik arról, hogy a közlekedés fejlődése az elmúlt másfél száz évben elsőrangú építészeti alkotásokat hozott létre a fővárosban. A két nagy 19. századi fejpályaudvar, a Keleti és Nyugati mellett ilyenek Budapest hídjai, a ferihegyi repülőtér 1-es terminálja, az 1930-as évek nemzetközi modern stílusának jeles képviselője, a budaörsi repülőtér és a közelmúltból a 4-es metró több nemzetközi díjjal elismert állomásai. A Közlekedési Múzeum küldetésének tartja ezeknek az építészeti alkotásoknak a bemutatását, és arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy minél több esetben érdemes gondolkodni a múlt közlekedési célú építészeti értékeinek megőrzéséről és - esetleg új funkcióban történő - hasznosításáról. Ilyen projekt a múzeum új otthonának kialakítása is a MÁV egykori Északi Járműjavítójának területén.

A múzeum részéről Zsigmond Gábor főigazgatóhelyettes ismertette azokat a partnerségeket, amelyek a kiállítás megszületését lehetővé tették. Ferkai András építészettörténész a budaörsi repülőtérnek a modern magyar építészetben elfoglalt helyéről, Cs. Plank Ibolya fotótörténész pedig az épület egykor legjelentősebb, de mára csak töredékeiben fennmaradt képzőművészeti értékéről, a várócsarnokot díszítő "A repülés élménye" fotómontázsról mesélt a közönségnek.