| Játékország |
|
Játékország
A kiállításban felelevenítünk egy ’70-es évek végi panel lakásbelsőt, a korra jellemző játékokkal, illetve egy 1950-es éveket idéző játéktervező irodát, ahol a ideológiai szempontok alapján tervez-ték az új játékokat. A játékok – hasonlóan szinte minden magyar termékhez – 1945 és 1989 között jellemzően három szektorban, az állami vállalatoknál, az ipari termelőszövetkezeteknél (az ötéves tervek előirányzatai szerint), illetve a maszekoknál, a sokszor tűrt, néha támogatott kisiparosoknál készültek. Így a játékokon keresztül bepillantást kapunk az egykori magyarországi szocialista tervgazdaság ipari- és gazdasági szerkezetébe is. A kiállításhoz jelentős mértékben hozzájárultak a magángyűjtők, akik gyűjteményük féltett kincseit bocsájtották a múzeum rendelkezésére.
A kiállítás 2012. december 6 és 2013. június 19 között látogatható a Közlekedési Múzeumban.
Támogatóink: A múzeum fenntartója:
A kiállítás támogatója
|
Az oldal tetejére