Az Északi Járműjavító 1867 és 2009 között az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa volt. Ezen, a hazai vasúti járműjavításhoz, járműgyártáshoz ezer szálon kötődő ipari örökségi helyszínen épül fel az új Közlekedési Múzeum. Kiállításunkon célunk megmutatni a látogatóknak új otthonunkat, szeretnénk, ha látnák, miért gondoljuk azt, hogy ez a legjobb helyszín az új múzeum számára.
A tárlaton a XX. század ikonikus és meghatározó vasúti járműveit is bemutatjuk, látható pl. egy nevezetes 424-es gőzmozdony, a vasútvillamosítás kiemelkedő alakja, a Kandó Kálmán által tervezett, már 1932-ben forgalomba állt V60-as villanymozdony, egy a Szellem becenévre hallgató 242-es, amely a gőzmozdonyok sebességrekordját tartja Magyarországon. Látható továbbá két M44-es tolatómozdony, egy Cmn személykocsi és az 1935-ös Árpád gyorssínautóbusz, amely Budapest és Bécs között közlekedett. A járművek szorosan kötődnek a helyszínhez, hiszen többségüket itt javították az Északiban.