Ugrás a tartalomra

Múltból építkező jövő

A Diller Scofidio + Renfro tervezheti az új Közlekedési Múzeumot

2019. február 28-án az egykori Északi Járműjavító területén zajlott le a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tervpályázatának a nagyközönség számára legizgalmasabb eseménye: fény derült arra, hogy a nemzetközi versenyt követően ki tervezheti a múzeum jövőbeni otthonát. Az eseményt a helyszínen rögtönzött kiállításként Közép-Európa útjainak néhány hajdani koptatója: Ikarus-buszok, személygépkocsik, motorok és kerékpárok színesítették, előrevetítve az egykori vasúti javítóépület jövőbeni funkcióját is. A többéves munkafázist lezárva az első helyezett Diller Scofidio + Renfro építészirodának Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Vitézy Dávid, a múzeum igazgatója adták át a díjat. A DS+R a világ leginnovatívabb műhelyei közé tartozik; analitikus gondolkodásmódjuk világszínvonalú építészetet és izgalmas lehetőségeket ígér Budapestnek, a helyi tudást pedig partnerük, Noll Tamás Ybl-díjas építész és csapata, az M-Teampannon biztosítja.

A zsűri sem ismerte a nyertes kilétét
A beruházás több szempontból egyedülálló. Egyrészt Európa egyik legrégebbi, 1899-ben alapított közlekedési szakmúzeumának megújulásáról van szó, ahol a páratlan értékű gyűjtemény megfelelő infrastrukturális háttere több mint hatszáz nagyjármű bemutatásával végre lehetővé teszi a magyar közlekedés elmúlt kétszáz évének bemutatását. Az intézmény ambíciója az is, hogy a főváros első számú családbarát múzeumává váljon, látványos, interaktív múzeumi elemekkel. Emellett pedig a bátor helyszínválasztás a teljes környék megújulásának zászlóshajójává emeli a beruházást. „A terület közvetlenül kapcsolódik az egykori Járműjavító úgynevezett Eiffel-csarnokában már épülő operaházi műhelyházhoz. Ez a két beruházás együttesen Budapest legnagyobb barnamezős kulturális városfejlesztése, amely alapvetően változtatja meg a Kőbánya és a belváros közötti, korábban alulhasznosított átmeneti zóna városszerkezeti pozícióját" – szögezte le beszédében Tarlós István főpolgármester.

Kristin Freireiss német építészeti és design kurátor, író, valamint a Pritzker-díj bírálóbizottsági tagja 2013 és 2017 között, a zsűrizés folyamatát foglalta össze, elismerve a beérkezett munkák általános magas színvonalát is. „A zsűri álláspontja szerint a nyertes pályamű kiemelkedő, landmark-jellegű állásfoglalás, amely egy épületkomplexumban egyesíti a város múltját, jelenét és jövőjét" – jelentette ki, hozzátéve: a folyamat titkosságának köszönhetően a zsűri tagjai számára is csak az eredményhirdetésen derül ki a nyertes tervező kiléte. A brüsszeli Train World vezetője, Pieter Jonckers, aki a Közlekedési Múzeum megújítása során az intézmény által a kiállítás korszerűségét tekintve példaértékűnek tekintett belga vasúti múzeum létrehozását és működtetését irányítja, ugyancsak zsűritagként vett részt a folyamatban, az első helyezett pályamű bátorságát, nyitott jellegét, ambíciózus hozzáállását és jövőbe mutató gondolkodásmódját hangsúlyozta.

„Ez a terv volt az, amelyik a leginkább képesnek mutatkozott a Dízelcsarnok megőrzésére, élő hellyé tételére, olyan új, kortárs építészettel egészítve ki, amely egyszerre egy kirakat és a Múzeum új főbejárata is lesz. A terv ügyesen ötvözi a raktározást és a kiállítóhelyeket, amely a lehető legjobb múzeumot hozza létre" – foglalta össze az első díjazott munka érdemeit Vitézy Dávid. A múzeum főigazgatója röviden ismertette az intézmény és a fejlesztésre kiválasztott, a magyar közlekedés történetében kiemelkedő jelentőségű terület történetét, majd kitért azokra a tervezett fejlesztési elemekre, így a terület mellett létesítendő új vasúti megállóra is, amely nem csak az intézmény, de a teljes főváros polgárainak javát szolgálják majd. Vitézy Dávid emlékeztetett arra is, hogy a munka hátralevő fázisai mennyi időt vehetnek még igénybe: a tervezésre előzetes becsléseik szerint 24-30 hónap, a kivitelezésre pedig 30-36 hónap is szükséges lehet.

Egy sikeres nemzetközi pályázat lezárulta
A Közlekedési Múzeum korábbi városligeti épületének megújítása, a kiállítás frissítése a Liget projekt révén került napirendre évekkel ezelőtt. A kezdeti vizsgálatok után egyértelművé vált, hogy a második világháborúban lebombázott korábbi főépület azbeszttel szennyezett, nem alkalmas megtartásra. A további tervezés során pedig egyértelművé vált, hogy a Közlekedési Múzeum egyre bővülő gyűjteményének bemutatására a városligeti helyszín nem elég tágas. Így a Múzeum a Liget projekt vezetőivel közösen kezdeményezte a költözést és a Kormány döntése szerint így nyílhatott mód arra, hogy az Északi Járműjavító legyen a Múzeum új otthona. A Közlekedési Múzeum 2018 augusztusában írta ki a kétfordulós nemzetközi tervpályázatot. Az ezen való részvételre egyrészt közvetlenül kértek fel tizenegy hazai és nemzetközi építészirodát, másrészt egy előminősítéses pályázati szakaszon keresztül további négy iroda csatlakozását tette lehetővé. A határidőre összesen 13 pályamunka érkezett be; a nemzetközi zsűri három díj és két megvétel kiosztásáról döntött a pályázaton.
A pályázat egyszerre jelentett komoly építészeti, városépítészeti és muzeológiai kihívást. A 1959-1962 között emelt, kilenchajós Dízelcsarnok és a hozzá kapcsolódó, ötszintes fejépület újrahasznosításával, de a teljes kapcsolódó terület átértelmezésével, városszövetbe illesztésével kellett foglalkozni. A területen a védett épületek (a Dízelcsarnok fejépülete, a Törekvés Művelődési Központ, valamint a háborús óvóhely) mellett mérlegelni lehetett a többi épületrész megőrzését is. A jelenleg 160x145 méter alapterületű, meglehetősen viharvert komplexum bővítésével a múzeum nagyméretű tárgyainak, dokumentumainak, az ezekkel kapcsolatos kutató, archiváló és prezentációs tevékenységnek kellett 21. századi minőségű helyszínt biztosítani.

A pályázat első díját a Diller Scofido + Renfro építésziroda kapta, amelynek képviseletében Charles Renfro építész ismertette a terveket és köszönte meg az együttműködést magyar partnerüknek, az M-Teampannonnak, valamint a tájépítészeten dolgozó Gross Max irodának. A második díj a francia Reichen et Robert & Associés, az amerikai Ralph Appelbaum Associates, valamint a magyar PLANT Atelier Kis Péter együttműködésének járt. A harmadik helyezést hazai iroda, az Építész Stúdió kapta. A két megvásárolt pályamunkát a brit Foster & Partners és a magyar CÉH közös csapata, valamint a német gmp International GmbH készítette.
A díjazott tervekben közös, hogy mindannyian megőrizték a műemléki védettségű fejépület mellett a Dízelcsarnok felhasználható hajóinak egy részét is. A pályázók többsége a két régi épülettömb, valamint a Kőbányai út és a tervezett vasútállomás között nagyvonalú, parkos teret képzelt el. Több díjazott munka, így az első helyezett is élt azzal a megoldással, hogy megőrzi a G hajóban futó tolópadot, valamint az ehhez csatlakozó (az épülettengelyekre merőleges) javítóállásokat a két-két szomszédos hajóban, majd ezeket a síneket túlhúzza az épületen és nyugati irányban kifuttatja a szabad térre, egészen a Törekvés Művelődési Ház épületéig. Ez a teljes területet felhasználhatóvá teszi a vasúti múlt emlékeinek bemutatására. Bár magától értetődő megoldásnak tűnt, hogy az aktív kiállítóterek és a raktárak elválasztását a Dízelcsarnok és a leendő új tömb kettősével oldják fel, a zsűri értékelte azokat a megoldásokat, amelyek egymásba olvasztották a két funkciót, megteremtve az építészeti szervesülés és a látogatói közvetlen átjárás lehetőségét.

Milyen lesz a jövő Közlekedési Múzeuma?
Az első díjas terv, a Diller Scofidio + Renfro munkája elegáns eszközökkel reflektál a terület barnamezős múltjára, de világszínvonalú 21. századi épületet ígér a hagyományos közösségi közlekedés kontextusának, körülményeinek elemző újraértelmezésével. A Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút sarka felől közelítve, vagy a létesítendő új vasúti megállóból érkezve a látogató először egy nagyvonalú, hibrid közösségi térként működő parkkal találkozik.Ennek sajátossága, hogy a tájépítészeti és dendrológiai koncepció készítésénél hangsúlyosan vették figyelembe a közlekedéstörténeti múltat és annak hagyományait. A park túloldalán a múzeumépület grandiózus üveghomlokzata tárul fel, azt az érzetet keltve, mintha a kiállított járművek az érkező felé robognának. Ez az illúzió annak köszönhető, hogy a nyertes elképzelés a Dízelcsarnok tolópadjához kapcsolódó sínpárok közül minden másodikat kifuttatja az új homlokzaton keresztül a szabad térre. Ez a nagyívű gesztus egységet teremt a teljes területen, egyértelművé téve az új funkciót, valamint autentikus módon kezeli a múltat, szervesen illesztve azt a jövőbeni működésbe.

Az új épületrész az irodára jellemző, kortárs mérnöki és építészeti eszközöknek köszönhetően önmagában is látványosság. A pengepillérekre állított, markáns, széles fémvázba foglalt shed-tető alatt két szintnyi múzeumi tér tárul fel. Az utcaszintet teljes egészében a műtárgyak és az ezekhez kapcsolódó funkciók foglalják el. Egy szinttel lejjebb található az előcsarnok, ahova a park felől széles lépcsősoron, illetve rámpán juthatunk. A park alatt, de közvetlen felszíni kapcsolattal helyezkedik el az új konferenciaterem és az étterem. Az üvegfalon keresztül az épületből szinte kibukó, lebegni látszó nagyjárművek tapintható közelségbe hozzák a közlekedés történetét még azelőtt, hogy egyáltalán belépnénk; az új homlokzat az intézmény csábító kirakataként működik majd. Ez a markáns építészeti megoldás olyan landmark jellegű épületet eredményez, amely kifelé is meggyőzően kommunikálja a múzeum innovatív szemléletmódját.

A fémvázas tetővel körbefogott, új épületrész a Dízelcsarnok nyugati homlokzatán keresztül, fiókszerűen becsúszik annak belső terébe. Az új épületben helyezték el az időszaki és az állandó kiállítás terét; ezt öleli körbe a régi épületben a raktár. A tolópad flexibilis funkciójú, eseménytérként is használható. A raktár látogathatóságát „kéményjárdák" biztosítják – ezek a keskeny, emelt folyosók lehetőséget adnak arra, hogy a látogatók a műtárgyak állagát nem veszélyeztetve megtekinthessék azokat. Az emelt járdák önálló kubusokat formálva kifutnak az új épületrész shed-tetős födéme fölé is, a teljes terület panorámáját kínálva az itt elhelyezett múzeumi terek és kávézó számára.
A múzeumi kiállítási koncepció lényege, hogy a hagyományos közlekedési helyzeteket szokatlan szemszögből és formabontó tartalmakkal értelmezze át, megújítva a tárgyakkal való találkozás élményét. A ritkán látott megmutatásának szándéka olvasható ki az előcsarnok fölé beúsztatott járművek mechanikájának láthatóvá tételében, a föléjük bekúszó járdákban, a röntgensugaras bemutatóhelyek ötletében. A koncepció részeként a DS+R számos, nem csak Magyarországon forradalmi múzeumi megoldást javasol: a mozgatható raktárkonténerek például flexibilis időszaki minikiállításokra kínálnak lehetőséget. Emellett az épület a fenntartható működtetés és az innovatív, okos gépészeti megoldások bemutatóhelyeként is működne.

A jól szervezett, racionális látogatói útvonalak bejárhatóvá teszik a csarnoképület belsejét, míg a kiszolgáló helyiségeket, irodákat és a dokumentációs archívumot a terv a műemléki védettség alatt álló Kőbányai úti fejépületben helyezi el. A koncepció megőrzi a pályázati kiírásban fennmaradásra javasolt, a hidegháborús időszakban emelt óvóhelyet és a mellette álló egykori mozdony mérlegházat, és fennmarad a Törekvés Művelődési Központ védett épülete is.


A további díjazottak és megvett tervek
A második helyre rangsorolt munka ritka megoldásként törekedett arra, hogy megőrizze a terület második legnagyobb épületét. Így a Dízelcsarnok hajóinak ritmusát folytatva bővítette annak terét nyugati irányban, összekapcsolva az 1960-as évek végén emelt gép- és hegesztőműhellyel. Ennek hasábjára egy tömegében hasonló méretű, kortárs kialakítású tömböt ültettek, így alakítva ki az épület új főhomlokzatát. A pályamű példás belső organizációja, valamint egyes elegáns, látványos építészeti megoldásai révén érdemelte ki a díjat. A tervező az épp a Bastille-operaház bővítésén dolgozó francia Reichen & Robert & Associés, az Egyesült Államokban működő, kiállításokra specializálódott Ralph Appelbaum Associates, valamint a magyar PLANT Atelier Kis Péter, amely többek közt a badacsonyi Bazaltbor borászat épületéről, illetve az állatkerti Nagyszikla felújításáról ismert.
A harmadik díj a magyar Építész Stúdió Kft. pályázatáért járt. A többek közt a pécsi Kodály Központról, a győri Mobilis épületéről, illetve a budapesti Széll Kálmán tér rekonstrukciójáról ismert iroda sajátos megoldást alkalmazott: több, udvarokkal megosztott tömegre bontották az épületegyüttest. Magas színvonalú építészeti megoldásaik mellett kisebb, az intézmény működését színesítő, támogató ötleteikkel érdemelték ki a helyezést.
A világhírű és a világ minden táján dolgozó brit cég, a Budapesten a MOL új székházát is tervező Foster & Partners és a magyar CÉH együttműködésében készült, megvételt kapott terv esetében a fenntartható működtetési koncepció győzte meg igazán a zsűrit. A másik megvásárolt munka, a német vasútállomások, múzeumok, repülőterek tervezésében piacvezető és Kínában is számos jelentős kulturális intézményt jegyző gmp International GmbH koncepciója az izgalmas múzeumi látogatói útvonal és az ehhez kapcsolódó teljesen egyedi megoldások szempontjából bizonyult különösen kiemelkedőnek, illetve a csarnok és a fejépület között tervezett belső villamosjárat ötletéért is kapott megvételt.


A Diller Scofidio + Renfro a világ leginnovatívabb irodái közé tartozik
A New Yorkban működő építészirodát mindig is kiemelten foglalkoztatta a kortárs építészet gondolkodásmódjának és a kultúrateremtés gyakorlatának ötvözése. Első komoly ilyen megbízásuk, a 2006-ban megnyitott bostoni Institute of Contemporary Art a kritikusok széleskörű elismerését vívta ki innovatív múzeumi megoldásaival. Ezt követően foglalkozhattak a legendás New York-i Lincoln Center és a hozzá kapcsolódó intézmények, többek közt a Juilliard School felújításával, a Los Angeles-i The Broad kortárs művészeti múzeum tervezésével, de hozzájuk kötődik a New York-i Museum of Modern Art jelenleg zajló felújítása is. Legismertebb munkájuk a hajdani magasvasúti hálózat megújításával kialakított városi közpark, a New York-i High Line, amely a teljes környék rehabilitációjának elindítójává és világszerte ismert rozsdaövezet-megújítási mintaberuházássá vált. Ezen a területen készült el nemrég legújabb munkájuk, a Shed, amely a kultúra multifunkcionális és multidiszciplináris bemutatásának új épülettípusát ígéri és amely egy síneken guruló, a vasúti technológiájú óriási előtetőt húz a High Line mellett létesülő új felhőkarcoló mellé rendezvények idején vagy télen.

Kristin Feireiss, német építészeti és design kurátor, író, valamint a 2013 és 2017 között a Pritzker-díj bírálóbizottsági tagja is beszédet mondott, mint a bírálóbizottság tagja Az iroda arca, Elizabeth Diller európai gyökerekkel bír: a lengyelországi Łódź-ban született, és kisgyermekként emigrált családjával az Egyesült Államokba. Ma a Princeton Egyetem oktatója és napjaink talán legismertebb női építésze. 2018-ban a szakmából egyedüliként került fel a Time magazin 100 legbefolyásosabb emberét tartalmazó listájára, 2019 januárjában pedig neki ítélték a legkiemelkedőbb építésznőknek járó Jane Drew-díjat. Az irodát férjével, Ricardo Scofidióval 1981-ben alapította; a jelenlegi név 2004, Charles Renfro partneri csatlakozása óta használatos, 2015-ben pedig Benjamin Gilmartin belépésével négytagúra bővült a vezetők köre. Az iroda működésének kezdeti idejében alapvetően kurátori munkával, installációk, kisléptékű projektek tervezésével foglalkoztak; az elméleti irányból közelítve a gyakorlat felé. Első épületeik csak 2000 körül készültek el; nemzetközi elismertséget a 2002-es svájci Expo2.0-ra épített Blur Building hozott nekik. Az irodát számos alkalommal ismerték el a szakmán belül és kívül. Büszke birtokosai az Amerikai Építészek Intézete Elnöki érmének, valamint a Smithsonian Nemzeti Designdíjának. 2003-ban retrospektív kiállítást rendezhettek a Whitney Museumban. Nem ez az első alkalom, hogy az amerikai építészirodát Európában megvalósuló kulturális projektek tervesével bízták meg, hiszen a Diller Scofidio + Refro tervezte a 2012-ben megnyitott moszkvai Zaryadye Parkot, illetve 2017-ben elnyerték a londoni Music Centre építésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. 2010-ben a Fast Company a világ leginnovatívabb építészirodájának választotta a Diller Scofidio + Renfrót, nemrég pedig a műhely kapta a brit Királyi Akadémia 2019-es Építészeti díját.