Az egykori Északi Járműjavító területén, még az építkezés megkezdése előtt időszaki kiállítással és programokkal várja látogatóit a Közlekedési Múzeum júliustól, ezzel az új múzeum beruházási helyszíne is megnyílik a látogatók előtt, a régi Dízelcsarnokban pedig kiállítással és programokkal várják a látogatókat.
“Nagy öröm számunkra, hogy bejelenthetjük: az idei évben júliusban, még az építkezés megkezdése előtt a Dízelcsarnokban időszaki kiállítással jelentkezik a Közlekedési Múzeum. A múzeum leendő új otthonában, az egykori Északi Járműjavító területén ezzel már az építkezés kezdete előtt betekintést engedünk a régi járműjavító csarnokba, ahol időszaki kiállítást tervezünk a járműjavító és környezetének történetéről. Az ideiglenes kiállításhoz a mozdonyok már januárban megérkeztek. Emellett részletesen bemutatjuk majd az új múzeum terveit is, amelyeken gőzerővel dolgozunk annak érdekében, hogy az ipari örökség megőrzésével, annak világszínvonalú kortárs építészettel való kiegészítésével új kulturális negyedet hozzunk létre a kőbányai egykori rozsdaövezetben.” - mondta el az első vasúti járművek megérkezésekor Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.
Az új kiállítás helyszínére öt különleges vasúti jármű érkezett január 11-én reggel: az ikonikus 424-es gőzmozdony, a vasútvillamosítás kiemelkedő alakja, Kandó Kálmán által tervezett, már 1932-ben forgalomba állt V60-as villanymozdony, valamint egy 242-es gőzmozdony, azaz a Szellem, amely a gőzmozdonyok sebességrekordját tartja Magyarországon, illetve egy M44-es tolatómozdony, és egy CMN személykocsi. Ezeket követi január 12-én az 1935-ös Árpád gyorssínautóbusz, amely Budapest és Bécs között közlekedett. A járművek egyébként szorosan kötődnek a helyszínhez, hiszen többségüket itt javították az Északiban, az ország egykori legnagyobb vasúti járműjavítójában.
A lehetőség, hogy a Közlekedési Múzeumnak újra egy saját helyszínen megrendezett időszaki kiállítása lehet – amit természetesen a vírushelyzetet és a rendelkező szabályozásokat figyelembe véve nyit majd meg a múzeum – azt is jelenti, hogy folyamatos múzeumpedagógiai és családi programokkal, időszakos eseményekkel, konferenciákkal, járműbemutatókkal, rendezvényekkel, eseményekkel várja a látogatókat a Közlekedési Múzeum. A kiállításon a volt Északi járműjavító múltját, jelenét és jövőjét is megismerheti a közönség. Mivel a felhagyott járműjavító jelen állapotában nem alkalmas téli üzemre, az épületet nyári - kora őszi hónapokban tervezzük megnyitni, ha pandémiás helyzet megengedi.
Az Északi Járműjavító 1867 és 2009 között az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa volt. A hazai vasúti járműjavítást, járműgyártást megtestesítő, adottságaiban kiállítóhelynek kitűnően alkalmas ipari örökségi helyszínt 2017 decemberében jelölte ki a Kormány az új Közlekedési Múzeum helyszínéül. A projekt keretében egy teljes kulturális negyed jöhet itt létre, amelynek főbejárata a Közlekedési Múzeum, mellette pedig az Eiffel Műhelyház áll. A tervek szerint a múzeumépület körül park, új gyalogos kapcsolatok, új vasúti megálló és a nosztalgiavillamosok számára egy új végállomás is létrejön.
A múzeum kiemelt célja a helyszínen ma látható, ipari múltat idéző állapot megőrzése és világszínvonalú kortárs építészettel való kiegészítése. Az új Közlekedési Múzeum építésére ezért nemzetközi tervpályázaton a szakmai zsűri egyöntetű döntéssel a New York-i Diller Scofidio + Renfro sztárépítész irodát és magyar partnerét, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építészirodát választotta ki győztesnek. A kormány 2020 májusában döntött arról, hogy biztosítja az új Közlekedési Múzeum épület-komplexumának és új állandó kiállítás tervezésére, előkészítésére szükséges támogatást. Az új Közlekedési Múzeum projekt Európa egyik legnagyobb barnamezős fejlesztése. Az új Múzeum építése leghamarabb 2023-ban kezdődhet, ezért érdemes a következő két tavaszi-nyári szezonra még ideiglenesen megnyitnunk az épületet a látogatók előtt.