Az autó, amelyet csupán egy évig 1928-29 között gyártottak, tulajdonképpen kényszermegoldás volt. Ugyanis a Magyar Általános Gépgyár felhagyott a Magomobilok gyártásával, és így a magántaxisok nem tudtak ún. kiskocsit venni, csak a jóval nagyobb Magosix típusú autókat. Így a gyár a nagykocsi motorját kisebb hengerűrtartalmúra változtatta, és megjelent a kifejezetten taxi-vállalkozóknak tervezett Magotax. Az autó karosszériája szerint tehát nagykocsinak számított, de a motor alapján kiskocsi viteldíjat számítottak fel, és mint kiskocsi, csak három embert szállíthatott. Az autó színe piros volt, ezt rendelet írta elő a magántaxisok számára. A 30-as évek elején a taxisok azt kérték, hogy kékre festhessék az autókat, lévén az a szín kevésbé kényes. Az engedélyt megkapták, de a festés igen sokba került, így átmeneti megoldásként, egy kis plakátot ragasztottak a szélvédőre, ami jelezte, hogy az autó, piros színe ellenére kék, és kiskocsi, mivel csak három embert szállíthatott. A kocsi hátsó utasterét eltolható üvegfal választotta el a sofőrüléstől. Az utastér feletti tetőtér egy részét lehajthatták az utasok, így a kocsi részben nyitottá vált. A csomagokat a hátul lévő lehajtható keretre szíjazták, illetve előre a sofőr mellé helyezték.
Magotax (1928)
A motor: négyütemű hathengeres 1600 cm3-es 36 LE-s (26,5 kW) Max. sebessége: 80 km/h
A múzeum honlapja
A Közlekedési Múzeum műtárgyai
A Közlekedési Múzeum műtárgyai
Az autó, amelyet csupán egy évig 1928-29 között gyártottak, tulajdonképpen kényszermegoldás volt. Ugyanis a Magyar Általános Gépgyár felhagyott a Magomobilok gyártásával, és így a magántaxisok nem tudtak ún. kiskocsit venni, csak a jóval nagyobb Magosix típusú autókat. Így a gyár a nagykocsi motorját kisebb hengerűrtartalmúra változtatta, és megjelent a kifejezetten taxi-vállalkozóknak tervezett Magotax. Az autó karosszériája szerint tehát nagykocsinak számított, de a motor alapján kiskocsi viteldíjat számítottak fel, és mint kiskocsi, csak három embert szállíthatott. Az autó színe piros volt, ezt rendelet írta elő a magántaxisok számára. A 30-as évek elején a taxisok azt kérték, hogy kékre festhessék az autókat, lévén az a szín kevésbé kényes. Az engedélyt megkapták, de a festés igen sokba került, így átmeneti megoldásként, egy kis plakátot ragasztottak a szélvédőre, ami jelezte, hogy az autó, piros színe ellenére kék, és kiskocsi, mivel csak három embert szállíthatott. A kocsi hátsó utasterét eltolható üvegfal választotta el a sofőrüléstől. Az utastér feletti tetőtér egy részét lehajthatták az utasok, így a kocsi részben nyitottá vált. A csomagokat a hátul lévő lehajtható keretre szíjazták, illetve előre a sofőr mellé helyezték.
Magotax (1928)
A motor: négyütemű hathengeres 1600 cm3-es 36 LE-s (26,5 kW) Max. sebessége: 80 km/h
A múzeum honlapja