Ugrás a tartalomra

Dacia 1300-assal gazdagodott a múzeum

Majdnem hibátlan, gyári állapotúnak tekinthető Dacia 1300-as gépkocsi került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe.

Az új múzeum tervpályázata közben folyamatosan dolgozunk a gyűjtemény gyarapításán, a hiányosságok pótlásán. Egyik kiemelt célunk a szocializmus jellegzetes autóinak beszerzése, hiszen ezek a gépkocsik több generáció számára jelentették a mindennapok meghatározó közlekedési eszközét. A magyar társadalom 20. századi története nem mesélhető el a szocialista autópark jellegzetes darabjai nélkül.

Ilyen jellegzetes darab az a Dacia 1300-as típusú személygépkocsi, amely most került be a gyűjteményünkbe. Ez a Közlekedési Múzeum első Daciája. A román gyártású autó Magyarországon is igen gyakori volt, az 1980-as évek végén százezres nagyságrendben futott a hazai utakon. Mára azonban jóval kevesebb maradt belőle, és a megmaradt példányok is gyorsan fogyatkoznak. Ezért különleges szerencse, hogy sikerült hozzájutnunk egy tökéletes, eredeti „gyári állapotúnak” tekinthető példányhoz, amelyet tulajdonosa olyan féltő szeretettel óvott, mintha az elmúlt majd’ 40 évet egy bemutatóteremben töltötte volna. A járművet 1979-ben gyártották, 2013 óta muzeális minősítéssel rendelkezik, a múzeum második tulajdonosától vásárolta meg. Egyelőre raktárba kerül, de előbb-utóbb találkozhattok majd vele az új múzeum kiállításán.

A Dacia 1300-as gépkocsikat a francia Renault gyárral kötött licencszerződés alapján 1969-ben kezdték gyártani Mioveniben. A román jármű az ugyanebben az évben bemutatott Renault 12-es modell alapján készült. A franciákkal kötött licencszerződés 1978-ban lejárt, ezután a kocsik műszaki színvonala drámaian hanyatlott, ennek ellenére az 1300-as és az 1979-ben piacra dobott, valamivel modernebb formavilágú 1310-es a keleti blokk országaiban a rendszerváltásig népszerű maradt.