Az Elektrotechnikai Múzeum története

A múzeum története

Már az 1910-es években számos neves szaktekintély tett javaslatot egy elektrotechnikai vonatkozású műszaki múzeum létrehozására. Felmerült a gondolat, hogy a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és az Országos Iparegyesület karöltve tegyék meg a kezdeményező lépést egy, a müncheni Deutsches Museumhoz hasonló magyar múzeum felállítására, ahol a magyar elektrotechnikai ipar fokozatos fejlődését örökítenék meg, de képviselve volna a világ egyéb országainak elektrotechnikai ipara is. Ezért az Egyesület alapszabályzatában leszögezte egy könyvtár és egy szakmúzeum létesítését is.

Ez, az Egyesület által létesítendő múzeum sok szakember érdeklődését keltette fel, s az Egyesület hivatalos lapján keresztül ennek hangot is adtak:

"Létesítsük a magyar villamossági múzeumot a múlt megőrzésére, a jelen okulására, a jövő irányítására; létesítsük eddigi dicsőséges úttörő munkánk igazolására, megbecsülés szerzésére, honfitársaink önbizalmának fokozására; a tanulóifjúság és a nagyközönség oktatására, ismereteinek fejlesztésére." (borosjenői Szabó Kálmán: Létesítsünk villamossági múzeumot!1934. 189.o.)

Ennek ellenére a Magyar Elektrotechnikai Múzeum és szakkönyvtára csak közel 60 évvel később nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. 1975. június 8-án a Magyar Elektrotechnikai Egyesület kezdeményezésére a Budapesti Elektromos Művek megalapította a mai múzeum jogelődjét, a Magyar Elektrotechnikai Gyűjteményt, amit a gondos kutatómunka és gyűjtés elismeréseként 1982 márciusában az akkori művelődési miniszter múzeummá nyilvánított.

A múzeum feladata az elektrotechnikai ipar és gyártmányainak, valamint a villamos áram termelésének és elosztásának bemutatása, különös tekintettel a magyar elektrotechnika történetére. A technikatörténeti emlékek gyűjtésén kívül a múzeum további tevékenységei közé tartozik az ismeretterjesztés és oktatás, tudományos kutatás, szakmai konferenciák rendezése.

1999. január 1-jétől Közhasznú Társaságként, önálló jogi személyként működött. A Társaságot az ELMŰ Rt. alapította és rendelkezésre bocsátotta a múzeum épületét és felszerelését. Működési költségeit a villamosenergia-ipari vállalatok és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület támogatásából fedezte.

2006. június 1-jétől a múzeum, valamint az épületegyüttes állami kezelésbe került, s a továbbiakban az Országos Műszaki Múzeum, 2009. január 1-jétől annak a Közlekedési Múzeummal történt egyesítése után pedig az újonnan alakult Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakmúzeumaként folytatja tevékenységét.

Galéria Videó

alt

alt


A múzeum épülete

A múzeum épülete eredetileg egy 30/10 kV-os transzformátorállomás volt, amelyet 1934-ben helyeztek üzembe. Építészei, Gerstenberg Ágost és Arvé Károly Bauhaus stílusban tervezték meg a létesítményt. A zártsorú beépítésbe illeszkedő, kétemeletes, félnyeregtetős, vasbetonvázas épület "U" alaprajzzal épült. Az építészeti kivitelezést a Magyar Építő Rt. végezte.

A budakalászi travertinnel burkolt főhomlokzat szimmetrikus, háromtengelyes, két oldalán egy-egy nagyméretű vertikális üvegfal található art deco acélráccsal. Középen van az első emeleti ablakkal egybefogott üzemi kapubejárat, fölötte nagyméretű, kőből faragott székesfővárosi címerrel. A bejárat két oldalán egy-egy háromszögű prizma alakú díszlámpát helyeztek el. A kapualjból jobbra, impozáns főlépcsőház nyílik. Art deco mintás műkő padlója Györgyi Dénes Mildecor szabadalma alapján készült. A falakat zöld mázas Zsolnay csempe burkolat borítja, eredeti acél lépcsőkorlátja is megmaradt.

Az épület jobb szárnyában a 10 kV-os, a bal oldali részben a 30 kV-os kapcsolóberendezéseket és a transzformátorokat helyezték el. A homlokzati fronton a lépcsőház, valamint a relé- és vezénylőtermek voltak. A lépcsőházból szintenként nyíltak az erősáramú kapcsolóberendezések elhelyezésére szolgáló terek, amelyekben a készülékeket betonfalú cellákba szerelték, ezzel biztosítva, hogy az esetleg meghibásodott berendezések a rendszer szomszédos elemeit ne veszélyeztessék.

A transzformátorállomás üzeme a főváros alaphálózatának 30 kV-ról 120 kV-ra történő áttérése következtében az 1960-as évek végén megszűnt.

A múzeum mögött található az 1893-ban épített áramátalakító állomás gépcsarnoka. Fél évszázadon át innen látták el egyenárammal a Belvárost. A Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság Berzencei utcai erőművében előállított 1800 V feszültségű kétfázisú váltakozó áramot kisfeszültségű egyenárammá átalakító motorgenerátorokat helyezték itt el. A gépház tervezőjét nem ismerjük. Egy fennmaradt homlokzati rajz klasszicizáló architektúrájú, aszimmetrikus bejáratú, magas, tört íves tetejű épületet mutat.

A 30/10 kV-os alállomás építésével egyidőben a gépcsarnok teljes átépítésére is sor került. A terveket ugyancsak a Gerstenberger-Arvé tervezőpáros készítette. Nemcsak a villamos részt korszerűsítették ekkor, hanem a gépház homlokzatát is átalakították Bauhaus stílusban, a kor építészeti ízlésének megfelelően. Az eredeti architektúrát lényegesen leegyszerűsítették és a homlokzatokat nagyméretű függőleges ablaknyílásokkal látták el, de a főbejárat aszimmetrikus elhelyezését megtartották. A főhomlokzat timpanonjába körszelet ablak került. Az épület hátsó részét, az akkumulátorházat lebontották, helyén a gépházat meghosszabbítva hozzáépítették a korszakban általános, kettős lépcsőzetes üvegtetővel fölülről megvilágított vezénylőteret. Ehhez szükséges volt az eredeti tetőszerkezet elbontása is, amelyet enyhén ívelt, vasszerkezetű lapostetővel váltottak fel.

Az áramátalakító üzeme az 60-as évek elején szűnt meg, majd a 90-es évek végéig az ELMŰ Rt. Mérőosztályának adott helyet.

A két épület együttesét az Országos Műemléki Felügyelőség 1987-ben "műemlék jellegű"-vé nyilvánította. Ma ipari műemlékként szerepelnek.

Galéria Videó

alt

alt


Kiállítótermek

Az egykori kapcsolótermekből alakították ki a múzeum kiállítótermeit, amelyeket az elektrotechnika kiemelkedő magyar személyiségeiről neveztek el: Jedlik Ányosról, Bláthy Ottó Tituszról, Bródy Imréről, Déri Miksáról, Ganz Ábrahámról, Kandó Kálmánról, Mechwart Andrásról és Zipernowsky Károlyról.

A nagyfeszültségű kapcsolók beton celláiban alakították ki a kiállítási vitrineket. Az alállomás erősáramú kábelhálózatának, kapcsolóberendezésének, gyűjtősíneinek és szakaszoló kapcsolóinak egy részét eredeti állapotában sikerült megőrizni. A kapcsolótermek ajtajai tűzvédelmi okokból készültek fémből, ezek szintén megmaradtak.

  Az oldal tetejéreAz oldal tetejére

Galéria